
KITTENBERGER EXPEDÍCIÓ
TÁMOGATÓKAT KERESÜNK
Expedíciónkat magánforrásból finanszírozzuk, és mivel bizonyos költségeket, pl. autó bérlése, nem tudunk megspórolni, nagyon hálásak vagyunk minden segítségért. Számunkra ez életünk egyik legfontosabb feladata és nagyon örülünk, ha ÖN is hozzá tud járulni a sikerhez. A projekt támogatása a könyv megvásárlásával (kittenbergerkonyv@gmail.com) vagy adománygyűjtő oldalunkon lehetséges.
KÖSZÖNJÖK
2022 május 1-14
Az európai viszonylatban is egyedülálló expedíció célja, hogy a tanzániai Mara-tartományban a Viktória-tótól keletre a legendás Ruvána-sztyeppén megtaláljuk és beazonosítsuk azt a hatalmas tábort, melyben Kittenberger Kálmán állatbefogással foglalkozott a Fővárosi Állatkert számára 1910-12 között. Ez az ún. Tirina-Camp Projekt, melynek megvalósításához szükséges módszereket kidolgoztuk, gyakorlati kivitelezésére májusban kerül sor
Kétségtelen, hogy a Ruvána sztyeppe Kittenberger afrikai pályafutásának kiemelkedő helyszíne, melynek központi eleme a Tirina-camp. Kittenberger szellemi örökségének ránk ruházott szimbóluma, mely egyértelműen az elszántság, a tenni akarás és a munkába vetett hit kifejezője.
Úgy gondolom, hogy e
kittenbergeri értékek úgy válnak kézzelfoghatóvá és megbecsülté, ha fizikai
valóságában is megérintik az utókor emberét. Ezt tűzi ki célul Somos Zoltán és csapatának májusban induló tudományos kutatóexpedíciója. Ez a Tirina-Camp
Projekt, melynek célja tehát az egykori tábor földrajzi beazonosítása,
maradványainak feltárása és dokumentálása, hogy ezzel egy különleges és méltó
emléket állítsunk e száz vagy inkább ezer próbás embernek

